Személyes indíttatásból több mint 20 éve kezdtem elmélyülni az egészséges táplálkozás tudományában, amelyet a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán szerzett dietetikusi diplomámmal alapoztam meg. Doktori tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájában végeztem, ahol 2026 májusában PhD fokozatot szereztem. Kutatásaim középpontjában az irritábilis bél szindróma (IBS) és a gyulladásos bélbetegségek (IBD) étrendi megközelítései álltak, különös tekintettel az alacsony FODMAP-étrend alkalmazására.
Szakterületeimen belül folyamatosan bővítem tudásomat nemzetközi szakmai fórumokon, továbbképzéseken és tudományos rendezvényeken való részvétellel, hogy pácienseim számára a legfrissebb kutatási eredményeket és bizonyítékokon alapuló módszereket biztosíthassam.
Dietetikusként az egészség és a jóllét elérését holisztikus szemlélettel támogatom, figyelembe véve nemcsak a testi tüneteket, hanem a páciensek teljes élethelyzetét, életmódját és egyéni szükségleteit is. Munkám során az emberi szervezet rendszereinek összetett kölcsönhatásaira építek, segítve pácienseimet saját gyógyulási folyamatuk egyéni ütemében.
Szakterületeim (gyermek- és felnőtt tanácsadással egyaránt foglalkozom):
Prevenciós és gyulladáscsökkentő táplálkozás
Különös figyelmet fordítok az autoimmun betegségek táplálkozási támogatására, mint például a Hashimoto-thyreoiditis, rheumatoid arthritis, sclerosis multiplex és lupus. Emellett kiemelten foglalkozom a civilizációs betegségek – cukorbetegség, szív- és érrendszeri betegségek, valamint daganatos megbetegedések – megelőzésével és táplálkozási támogatásával.
Hormonális egyensúlytalanságok
PCOS, inzulinrezisztencia, endometriózis, perimenopauza és menopauza, valamint a pajzsmirigy egészségének és a női hormonális egyensúlynak a dietetikai támogatása.
Gyermekvállalás előtti és alatti táplálkozási felkészítés
Súlyrendezés
Fogyás vagy egészséges testsúlygyarapodás támogatása.
Alternatív táplálkozási irányzatok
Vegán, vegetáriánus és egyéb speciális étrendek dietetikai tervezése és összehangolása.
Komplex esetek dietetikai támogatása
Kiemelt szakterületem a többféle egészségügyi probléma és étrendi korlátozás együttes fennállása esetén szükséges személyre szabott étrendi stratégiák kialakítása. Ilyenkor elsődleges cél, hogy az étrendi szükségletek és korlátozások harmóniában legyenek, és minden étrendi elem a páciens általános egészségét és jóllétét szolgálja.
Számomra a táplálkozás jóval több, mint az alapvető szükségletek kielégítése: a testi, lelki és szellemi egyensúly egyik legfontosabb alapja. Célom, hogy olyan személyre szabott, tudományosan megalapozott megoldásokat kínáljak, amelyek hosszú távon segítik pácienseimet egészségük megőrzésében és életminőségük javításában.
Komplex esetek esetén kérem, válassza a 90 perces konzultációs lehetőséget.