A karácsonyi és az újévi időszak nem csak az ajándékokról és a családi összejövetelekről szól, hanem az evésről is. Töltött káposzta, sült hús, halászlé, sütemény, szaloncukor – csak néhány étel arról a listáról, amelyeket az ünnepek alatt szokás fogyasztani.
Az év ezen időszakában hajlamosak vagyunk jóval többet enni a kelleténél, amely sajnos következményekkel járhat: állandó teltségérzet, puffadás, gyomorfájás, extrém esetben epegörcs is kialakulhat. Szeretnénk megosztani néhány tippet, amely segítségével elejét vehetjük a túlevésnek.
- Együnk lassan!
Szánjunk több időt az étkezésekre, az ételt alaposan megrágva, kisebb falatonként, lassan együk. Az ízeket jobban kitudjuk élvezni, valamint a teltségérzet már kevesebb ételtől is kialakul. - Igyunk sok folyadékot!
Az ünnepek alatt a legtökéletesebb a víz, lehetőség szerint kerüljük a cukrozott szörpöket és az üdítőket. A kellő mennyiségű folyadék felgyorsítja az emésztést, enyhíti a kellemetlen tüneteket. Alkoholt csak mértékkel érdemes fogyasztani, viszont fontos, hogy mindig igyunk mellé vizet is. - Mozgásra szükség van!
Ebben az időszakban szervezetünknek az átlagosnál jóval nagyobb mennyiségű étellel kell megbírkóznia. A helyes bélműködéshez szükség van napi mozgásra. Lehetőség szerint tegyünk naponta egy nagyobb sétát a friss levegőn. - Tartsunk mértékletességet!
A nagy csábítás ellenére is próbáljunk mértékkel enni. Ne tömjük kipukkadásig a gyomrunkat, hiszen kellemetlen tünetekkel járhat. Érdemes többször keveset enni, ha mindent végig szeretnénk kóstolni. - Óvatosan a desszerttel!
Érdemes kerülni az állandó csipegetést, lehetőség szerint a nagy étkezések után fogyasszunk 1-1 szelet süteményt. Ha két étkezés között mindenáron nassolni szeretnénk, fogyaszthatunk friss, vagy akár aszalt gyümölcsöt is.