Ahhoz, hogy pácienseinket a lehető legmagasabb színvonalon tudjuk ellátni, szükséges az is, hogy az Aranyklinikán dolgozó orvosok és munkatársak a hétköznapok feladatain kívül is tudjanak egymással találkozni, beszélgetni. Erről szólt őszi informális találkozónk, amit az Aranyklinika kertjében tartottunk.
Az Aranyklinika számára kiemelten fontos, hogy a magas színvonalú szakmai munka mellett olyan közösség is épüljön, amelyben a kollégák figyelnek egymásra, ismerik és támogatják egymást.
A találkozó alkalmat adott arra, hogy a vezetők megosszák tapasztalataikat és elmondják a jövőre vonatkozó elképzeléseiket, valamint meghallgassák a klinikán dolgozók véleményét, javaslatait is. Jó volt szakmai és személyes dolgokról beszélgetni, kötetlenül együtt lenni, hiszen erre is szükség van ahhoz, hogy magas színvonalú munkát tudjunk végezni.
Büszkék vagyunk a csapatunkra!

















